Kávéházi Esték 2018 január

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

 


A Kávéházi Esték rendezvény 2018. január 18-án

a Zila Kávéházban az idén is 16 óra 30 perckor kezdődött. Most Liptákné Nagy Eta festóművész kiállításának megnyitójára került sor, akinek a festményeit a Kávéház galáriáján láthatta a közönség, és láthatja 2018. február 12-ig az intézmény nyitvatartási idejében. A kiállítást Kanizsa József, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör titkára nyitotta meg.
A vendégeket ifj. Zila Lázló távollétében Ujvári Ferencnek,  az est házigazdájának szavai után Kanizsa József köszöntötte.
Sajnálatos módon elnökünket, Király Lajost nem láthattuk ezen az estén, mert betegsége ezt nem tette lehetővé. Jó hír azonban, hogy a kórházból már kiengedték. Reméljük, hamarosan ő is közöttünk lehet.

 
 
 
 

Gyászhír is érkezett erre az estre. A Kör titkára bejelentette, hogy szeretett énekesünk,
Tálas Ernő,
a Svéd Királyi Operaház tenoristája 2018. január 17-én visszatért Teremtőjéhez.

Ernő, nyugodj békében!

 
 

Az Est irodalmi részében a G. Ferenczi Hanna Irodalmi Kört mutatta be Szénási Sándor István Krúdy-érmes író, költő, a Kör vezetője. az irodalmi rész moderátora. Közreműködtek: Benke Mária, Kelemen Bata Mária, Szénási Sándor István, Varjasi Béla.
Gitáron közreműködött és
szólót énekelt Lenkefi István a Gyümölcsös Tapír Natúr Fakír Duó képviseletében.

 
 
 
 

hirek18.hu ..................................................................................................................................................... vissza a fő oldalra

 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz